Az ünnep előtti időszak sok izgalmas programot ígért. A
munkatársaival napok óta az utolsó hét eseményeire készültek, alprojek,
projekt, vállalati szintű rendezvények. Tervezték a gyerekes játékokat, vetélkedőket,
egymás köszöntését. Még közös karaoke éneklés is felmerült az ötletek között. A
régi munkatársaival közös karácsonyi partyra volt hivatalos. A feleségével egy
romantikus hétvégét tervezett. Készültek a legkisebb unokák karácsonyváró
gyerekfelügyeletére.
Szerda éjjel azonban történt valami. Először csak szédülést
érzett, ami szép lassan, egyre erősödő fejfájással, hidegrázással keveredve egy
mély gödörbe sodorta. Reggel a gödör mélyén ébredt, ahonnan az előző napi világ
csak egy szűk résen át látszott és nagyon távolinak tűnt. Itt már nincs jókedv,
barátság, lelkesedés, nincsenek tervek, közös elképzelések. Ebben a szűk
gödörben csak fejfájás, szédülés, izzadság, panaszkodás és sajnálkozás van.
Vizelet, széklet, lázmérés. Innen másként látszik a világ. Lehet, hogy ez nem
is ugyanaz a világ. Itt a gödörben izzadt és szűk minden. Orvoshoz kell menni.
De olyan ez mind a vakond a föld alatt, ugyanarra megy mind az emberek az úton,
csak ő a mélyben. Útja során újabb gödörlakókkal találkozott, akik a saját
gödrükben élték ugyanazt az éltet: fájdalom, nyöszörgés, sajnálkozás. Elnyűtt
arcok, mosdatlan tekintetek, kócos fejek. Milyen sokan vannak?
Az orvos csodapofa. Úgy tesz, mintha nem egy gödörlakó jött
volna hozzá. „Á, hogy van igazgató Úr? Mi újság az oktatásban? A politikában?
És a KLIK működik még?” Szegény ember mintha tudomást sem venne arról, hogy itt
a mélyben nincsen oktatás, nincsen politika. Itt csaj fáj, nem fáj van. Iparkodott
gyorsan túlesni ezen a kellemetlen találkozáson és indulni haza saját vakond járatán
keresztül. (Mikor ezt mesélte a barátom, akkor értettem meg, hogy az orvosok
miért néznek mindenkit butának. Hát ők csak a gödörlakókkal találkoznak!)
A gödörben lassan telik az idő. Míg odafenn feladatokban,
tervekben, célokban mérnek, itt a lázmérések száma, a bevett tabletták, a
hasmenések jelzik az idő múlását. Itt minden nyirkos, hideg és izzadságszagú.
Az ötödik napon érzete először hogy emelkedik, egyre közelebb
kerül a felszínhez. Még ugyan félúton csábította vissza az izzadságnedves paplan egy
bárgyú összegombolyodásra, de érezte, hogy holnap már frissen és
lelkesen fog ébredni.
Reggel alaposan megfürdött, nehogy parányi nyoma is maradjon a
gödör áporodott szagának. Különös gondossággal öltözött, haját is felborzolta egy
kicsit, mint aki újult erővel tér vissza a világ meghódítására. Teleszívta
tüdejét a friss levegővel, érzelmektől feszülő izmokkal, új tervekkel lelkesen
indult a többiek után. Várjatok én is jövök!
De tudta, hogy nem ez volt az utolsó gödör, és érezte, hogy
az is itt van már valahol a közelben .
