Kedves Éva! Üzenem Soros Györgynek!

Kedves Éva! Úgy hallom Te még mindig Brüsszelben dolgozol. Igaz, ez? Nem kellene inkább hazajönnöd? Azt olvasom az újságban, hogy ott nagyon nagy a bürokrácia! Ott csak bürokraták dolgoznak. Nem jól van ez így, ha Te még mindig ott dolgozol! Te is bürokrata akarsz lenni? És úgy hallom van ott valami Soros György nevezetű ember. Vele nagyon vigyázz, állítólag egy igazi gonosztevő! Mindig spekulál, hogy minél több pénze legyen, és mindig tervez valamit, hogy megtámadhassa a magyarokat. Állandóan támadja a magyar népet, a magyar demokráciát és szervezkedik az alkotmányos rend megdöntéséért. Pedig állítólag valamikor nagy barátja volt Orbán Viktornak. Talán Orbán sokat segített is neki. Attól lett ilyen híres ember Magyarországon. Most meg milyen ellenséges vele, meg az egész magyarsággal. Látod mennyit változnak az emberek? Nem szabad megbízni senkiben! Jobb, ha minél előbb hazajössz, nehogy Téged is beszervezzen! Mert úgy hallom folyamatosan képezi ki az álcivileket, akiknek az a feladatuk, hogy megdöntsék a demokráciát, a kormányt és megszerezzék a hatalmat. Pedig ezt a kormányt a magyar nép demokratikus úton választotta! Éppen ezért, aki ezt a kormányt támadja az a demokráciát támadja. A nép már döntött egyszer: mi Orán Viktort akarjuk! Ez egy demokratikus döntés volt! Hiába mondják, hogy a választásokon akarják megdönteni a kormány hatalmát, az akkor is a jelenlegi, demokratikusan választott kormány támadása.

Éva Kedves! Ha netán találkozol vele, üzenem ennek a Soros Györgynek, hogy vegye már észre magát. Ő megöregedett, a világ pedig megváltozott. Már régen vége a nyugati imperialisták által kitalált demokráciának. Ma már új irányt vett a fejlődés. Egy magasabb szintű demokrácia született, az illiberális demokrácia. Ebben már nincs szükség választásokra. Az a nyugati kapitalisták találmánya. Mi magyarok kitaláltunk egy sokkal hatékonyabb eszközt: a nemzeti konzultációt. Nem kell már választásokra költeni azt a rengeteg pénzt, meg kampányokra, meg a rengeteg hazudozásra, ami ezekben a kampányokban folyik. Csak a nemzeti konzultációra van szükség. Le kell írni az embereknek, hogy mi a véleményük, hogy szabadon kiállhassanak a véleményük mellett. Így mindenki nyilatkozhat azokról a kérdésekről, ami az embereket igazán foglalkoztatja. Így a kormány folyamatosan ismeri az emberek véleményét, ezért nincs arra szükség, hogy megrendezzük azokat a formális választásokat. Meg kell fogalmazni a nemzeti konzultációban, hogy ki legyen kormányon és az emberek majd megmondják, hogy akarják-e! Ha majd leírjuk, hogy a nemzetközi spekuláns pénztőke emberei folyamatosan támadják a magyar népet, a magyar demokráciát, hogy beépített emberik működnek a civil szervezetekben, a bíróságokon, szinte behálózzák az egész országot, hogy fel akarják számolni a magyar demokráciát, és megkérdezzük: akarja Ön, hogy a nemzetközi spekuláns pénztőke emberei irányítsák az országot, akkor az emberek tudni fogják mi a véleményük.

Nahát Kedves Éva! Ezeket üzenem én ennek a gonosz embernek. Ha találkozol ezzel a Soros Györggyel mondd el neki a magyar nép üzenetét és hogy szégyellje magát! Te pedig gyerek haza minél előbb, mert a nemzeti konzultációban minden ember véleményére szükség van!

Pistike bocsánatkérése

A minden hájjal megkent Pistike az iskolaújságban lehülyézte és hazudósnak nevezte Ilona nénit, a tanító nénijét. Ezért az írásáért a nevelőtestület bocsánatkérésre kötelezte, aminek a következőképpen tett eleget. Az iskolaújságban megjelen írását változatlan formában közöljük:

„2017. május 20. napján az iskolaújság útján megjelent közleményében Pistike a következőket tette közzé: A gazdag szülők gyermekeivel kivételező Ilona néni egy hazudozó hülye. Azt állítja rólam, hogy állandó rendetlenkedésemmel zavarom az órákat. Hazugságaival szemben a tény az, hogy még nincs egyesem magatartásból és osztályfőnöki intőt is csak azért kaptam mert pikkel rám. Felszólítom a tanító nénit, hogy fejezze be a hazudozást, és a bizonyítványosztást megelőző súlyos időkben ne csak a Sörös apuka gyermekével legyen elfoglalva! A Nevelőtestület 65.P.11.573/2017/10. számú döntése megállapította, hogy az alperes (Pistike) megsértette a felperes (Ilona néni) jóhírneve védelméhez fűződő személyiségi jogát azzal, hogy a fenti közleményében valótlanul állította, hogy a felperes a gazdag szülők gyermekeivel kivételezik tevékenysége során, és fekete-fehér adatokat is próbál meghamisítani, továbbá, hogy a naplóba beírt jegyeket és, értékeléseket is hamisított, ezért az alperes sajnálkozását fejezi ki.”

A barátom gödörbe esett, de tudja nem ez volt az utolsó

Az ünnep előtti időszak sok izgalmas programot ígért. A munkatársaival napok óta az utolsó hét eseményeire készültek, alprojek, projekt, vállalati szintű rendezvények. Tervezték a gyerekes játékokat, vetélkedőket, egymás köszöntését. Még közös karaoke éneklés is felmerült az ötletek között. A régi munkatársaival közös karácsonyi partyra volt hivatalos. A feleségével egy romantikus hétvégét tervezett. Készültek a legkisebb unokák karácsonyváró gyerekfelügyeletére.

Szerda éjjel azonban történt valami. Először csak szédülést érzett, ami szép lassan, egyre erősödő fejfájással, hidegrázással keveredve egy mély gödörbe sodorta. Reggel a gödör mélyén ébredt, ahonnan az előző napi világ csak egy szűk résen át látszott és nagyon távolinak tűnt. Itt már nincs jókedv, barátság, lelkesedés, nincsenek tervek, közös elképzelések. Ebben a szűk gödörben csak fejfájás, szédülés, izzadság, panaszkodás és sajnálkozás van. Vizelet, széklet, lázmérés. Innen másként látszik a világ. Lehet, hogy ez nem is ugyanaz a világ. Itt a gödörben izzadt és szűk minden. Orvoshoz kell menni. De olyan ez mind a vakond a föld alatt, ugyanarra megy mind az emberek az úton, csak ő a mélyben. Útja során újabb gödörlakókkal találkozott, akik a saját gödrükben élték ugyanazt az éltet: fájdalom, nyöszörgés, sajnálkozás. Elnyűtt arcok, mosdatlan tekintetek, kócos fejek. Milyen sokan vannak?

Az orvos csodapofa. Úgy tesz, mintha nem egy gödörlakó jött volna hozzá. „Á, hogy van igazgató Úr? Mi újság az oktatásban? A politikában? És a KLIK működik még?” Szegény ember mintha tudomást sem venne arról, hogy itt a mélyben nincsen oktatás, nincsen politika. Itt csaj fáj, nem fáj van. Iparkodott gyorsan túlesni ezen a kellemetlen találkozáson és indulni haza saját vakond járatán keresztül. (Mikor ezt mesélte a barátom, akkor értettem meg, hogy az orvosok miért néznek mindenkit butának. Hát ők csak a gödörlakókkal találkoznak!)

A gödörben lassan telik az idő. Míg odafenn feladatokban, tervekben, célokban mérnek, itt a lázmérések száma, a bevett tabletták, a hasmenések jelzik az idő múlását. Itt minden nyirkos, hideg és izzadságszagú.

Az ötödik napon érzete először hogy emelkedik, egyre közelebb kerül a felszínhez. Még ugyan félúton csábította vissza az izzadságnedves paplan egy bárgyú összegombolyodásra, de érezte, hogy holnap már frissen és lelkesen fog ébredni.

Reggel alaposan megfürdött, nehogy parányi nyoma is maradjon a gödör áporodott szagának. Különös gondossággal öltözött, haját is felborzolta egy kicsit, mint aki újult erővel tér vissza a világ meghódítására. Teleszívta tüdejét a friss levegővel, érzelmektől feszülő izmokkal, új tervekkel lelkesen indult a többiek után. Várjatok én is jövök!

De tudta, hogy nem ez volt az utolsó gödör, és érezte, hogy az is itt van már valahol a közelben .

Megöregedtél barátom...

Láttalak a villamoson. Álltál az ablaknál, figyelted az embereket, töprengtél valamin. Látszott rajtad, hogy fontos ember vagy, aki siet a munkába mert azt hiszi, nélküle nem megy előre a világ. Előjöttek a régi emlékek, kamaszkorunk, fiatal éveink élményei. Azóta figyeltelek néhányszor. Néztem a fényképeidet, olvastam írásaidat, hallgattam ahogy beszélsz. Megöregedtél barátom!

Ráncos lett a bőröd, tele vagy ősz hajszálakkal, elmúltál hatvan éves. De nem ettől vagy öreg. Egyszerűen Te öregedtél meg. A gondolataid, az álmaid, a világod.

Látom rajtad, ahogyan erőlködsz. Növeszted a hajad, bőrdzsekit hordasz, néha felülsz a motorodra. De mindez csak látszat. Valójában öregember lettél. Kioktatsz, ítélkezel, prédikálsz. Anekdotázol, hirdetet az igazságot, osztod az észt. Beképzelt vagy és önelégült. Azt hiszed, ha nagy ritkán motorra ülsz és száguldasz néhány kilométert, utoléred az álmaid? Nevetséges vagy barátom!

Emlékszel még egyáltalán a régi közös filmjeinkre: Zabriskie Point, Szelíd motorosok?

Mi lett belőled? A társadalom hasznos polgára lettél? Polgár! Kispolgár, nyárspolgár? Hol van már a lázadó, a mindig igazat és szépet kereső kamasz? Tudom, a széllel szemben nem lehet. Megértelek. Megértelek?

Gondolom, már nem is emlékszel azokra az évekre, amikor együtt stoppoltuk végig az országot. Szólt bennünk a dal: "Annyi minden van, mit úgy szeretnél..." Élveztük a napsütést, a tavaszi szelet, a szabadságot. Mentünk. Hová, miért, mikorra? Nem ezek a voltak a kérdések. Az út szélén énekeltük az Illés dalokat: „Kire vársz még, óh mond kis virág” Kerestük a szépet, az igazat. Most mi lett belőled? Mit felelnél Kosztolányinak, ha kérdezné: Megvan a kincs, amire vágytál, a kincs, amiért porig égtél?

Emlékszel még az olimpiai ötpróbára? Sokan voltunk, sokfélék, de vidámak és lelkesek. Nagy színes tömeg. Futottunk, gyalogoltunk, evezetünk, kerékpároztunk, és a bátrak átúszták a Balatont. Küzdöttünk elszántan a kilométerekkel, a fáradtsággal, önmagunkkal. Jó volt beérni a célba, mert barátok vártak. Örültünk egymásnak.

Emlékszel még a nagy futásokra? Az alkonyi erdő magányára? Kimerült voltál és elveszettnek érezted magad egyedül az erdőben, de futottál! A maratoni futás magányára? Egy egész életnek tűnt az a néhány óra. Szólt benned a dal, újraélted a nagy pillanatokat, tele voltál érzésekkel ..., és futottál.

Most? Ülsz a tévé előtt és nézed a meccset! Stadionokba jársz. Köpöd a szotyolát és üvöltesz. Szidod az ellenfelet, szidod a bírót, lehordod mindenféle gazembernek. Isteníted a csapatod. Nem veszed észre, hogy ennek már semmi köze fiatalkorod sportjához? Ez már csak a pénzről szól és a hatalomról. Ne áltasd magad! Mindegy, hogy kinek drukkolsz! Attól, hogy megveted, vagy gyűlölöd az ellenfél szurkolótáborát, még közéjük tartozol. A radikális jobb-közép kemény mag ellen szítasz? Azt hiszed ettől különb vagy mint ők? Hát nem érted? Nem az a lényeges, hogy ki győz, hanem az, hogy Te is tagja légy valamelyik szurkolótábornak. A kemény magnak mindegy, hogy nyert, vagy vesztett-e a „Csapat”, ők akkor is az utcára vonulnak. Ha a Te csapatod nyer, a kemény mag úgysem hagyja megtorlás nélkül. Az utcára vonulnak, és törnek-zúznak. Ha az ő csapatuk nyer, az utcára vonulnak és jaj annak, aki nem áll be az éljenzők közé. Mindig van ürügy a vonulásra. Nekik kell az ellenfél, hogy lehessen szidni, gyűlölni, szétverni őket. És ne gondold, hogy a tieid között nincsenek olyanok, akiknek csak a pillanatnyi győzelem, a másik legyőzése a fontos. Nem az a lényeg, hogy melyik szurkolótáborba tartozol, hanem az, hogy megveszed-e a jegyet! Persze, hogy nem érted! Várod már a tavaszi idényt, az áprilisi bajnoki döntőt! Már talán meg is vetted a jegyet a nagy összecsapásra, és eldöntötted, hogy kinek fogsz drukkolni. Emlékszel még Bródyra és Zoránra „ Zord idők jönnek kedvesem”. Régen Te értetted ezt a dalt. Ma már csak nyálas romantika?

Dobd el azt a jegyet, helyette ülj fel a motorodra és menjünk. Értsd meg! Nem az a kérdés, hogy melyik csapatnak drukkolsz, hanem az, hogy kellenek-e stadionok. Nem kellenek! Elég volt a kemény magok világából. Nem kell az embereket stadionokba terelni, hogy mindenki a saját csapatárét őrjöngjön és utálja a másikat. Elég volt ebből az álnok, hazug világból. Ahol a ravaszul cselező, a sunyin erőszakos a példakép. Ahol annak örülünk, ha sikerül a másikat úgy elbuktatni, hogy a bíró ne vegye észre. Közben rágjuk a szotyolát, röhögünk az ellenfél hibáin és üvöltve szidjuk a bírót, ha ellenünk ítélt. Csel, hazugság, ravaszkodás, harsány röhögés, erőszak mindenütt.

Elég volt a stadionok világából!

Te nem ilyen vagy! Gyere velem! Vannak még emberek, akik hisznek a szépben és igazban. Keressük meg őket! Hogyan lehet megismerni? Talán egy kék színű virág? Nem tudom. De ha olyannal találkozol, aki le akar győzni, ki akar cselezni, azt kerüld ki! Aki nem tud mosolyogni, csak röhögni, azt kerüld ki! Aki nem tud nevetni, csak kiröhögni, azt kerüld ki! Aki nem tud szeretni, csak élvezni, azt kerüld ki! Aki nem ismeri az alázatot, csak a hatalmat, azt kerüld ki! Aki mindig csak harcolni akar, azt kerüld ki! Aki rendet és fegyelmet ígér, azt kerüld ki! Aki ismeri, az egy igaz utat azt kerüld ki!
Gyere menjünk! Keressük meg a barátokat! A városszéli réten majd nagy tüzet rakunk. Beszélgetünk örömszóval, vagy jókat hallgatunk. Én azt hiszem, megismerjük őket.
Vagy inkább maradsz a stadionban? Azt hiszed, hogy tied a világ? Ne gondold! 
Megöregedtél barátom? Tudom nehéz a döntés. De talán még nem késő! Fohászkodjunk, hogy megtaláljuk a választ: Békét és reménységet …

Egy éjszaka, amely megváltoztatta az életemet

Már biztosan reggel van. A kinti világosság beszűrődik a zsalugáter résein keresztül. Lehet vagy nyolc óra, de olyan jól esik lustálkodni még egy kicsit. Ma semmi dolgom nem lesz csak a karácsonyi süti evés, lustálkodás, talán egy kis séta a hegyoldalban. Persze dolgoznom is kellene. Most is hoztam magammal a laptopot és a feladatokat, mint ahogy mindig amikor Boldogkőre jövünk. Jó itt tölteni néhány napot, ebben a pici, öreg házban, a kedves öreg bútorok között, a cserépkályha melegét élvezve.

Erőt kell vennem magamon és felkelni! Be kell gyújtanom a cserépkályhába, hogy a reggelire jó meleg legyen. Anna nagyon szeret ott ülni a kályha padkáján, hátát nekivetni a meleg cserépnek.

De olyan jó lustálkodni, és ő is itt alszik még mellettem. Könnyűnek érzem a testem, ahogy fekszem még az ágyban. Ez olyan jó érzés, mintha nem is lennének lábaim, csak lebegek az ágy felett.

Na de vége! Irány a fürdőszoba! Gyorsan és csendben felülök, ahogy szoktam, de valami új érzés suhan át rajtam. Miért nem tudom megmozdítani a lábamat? Elzsibbadt? Mi történt velem?

Döbbenten visszafekszem, hogy gondolkodjak, de zavarosak a gondolataim. Tegnap este még semmi baj nem volt, minden úgy történt, ahogy szokott.

Hiába próbálom megmozdítani a lábaimat, nem megy. Mintha nem is lennének. Ernyedten fekszenek a testem folytatásaként.

Újból megpróbálok felülni. A lábaimat kézzel kiemelem az ágyból, hogy meg tudjak ülni az ágy szélén.

Mit tegyek? Szóljak Annának? Ébresszem fel?

Biztosan elmúlik! Csak valami átmeneti állapot lehet.

Milyen érdekes. Tegnap este elővettem Nagymami tolószékét. Szegénykém az utolsó napjait töltötte benne, de a halála után megőriztük, hátha jó lesz nekünk is öreg napjainkra. Csak poénkodni akartam egy kicsit. Beszélgettünk az FSZK-ás élményeinkről és kipróbáltam milyen is tolószékkel közlekedni. Néhány ügyetlen fordulóval összegyűrtem a szőnyegeket, levertem az ajtófélfáról a festéket, mert nem tudtam átmenni a magas küszöbön. Végül is itt hagytam az ágyam mellett, már nem volt kedvem elpakolni.

Megpróbálok átülni. Két kézzel a székbe kapaszkodva igyekszem átvonszolni magam, de a lábamban nincs erő. Térdre esek. A kerekesszéket nekilököm a könyvespolcnak, szerencsére kicsi a hely, megakad a polcban, így fel tudom húzni magam a kezemmel.

- Mit csinálsz? Mi a francot hülyéskedsz kora reggel? – kérdezi Anna bosszúsan, felijedve a zajra.

- Semmi, aludj csak nyugodtan. Bocs, hogy felijesztettelek – mondom gyorsan, de fogalmam sincs mit tegyek.

Valami nagy baj lehet! A lábaimban egyáltalán nincs semmi erő, nem is érzem őket. Mintha idegen tárgyak lennének a testemhez ragasztva.

Mit csináljak? Ki kell mennem a szobából, hogy ne ébresszem fel Annát! A konyhában majd átgondolok mindent.

Odagurulok a székkel az ajtóhoz, de persze befelé nyílik. A kinyitáshoz hátrálnom kell, a zajra felébred. Látom rajta nem tudja, haragudjon-e, vagy nevessen.

- Mit csinálsz?

A hangja dühös, de érzem benne a megdöbbenést.

Rémülten és kétségbe esve próbálom elmagyarázni mi történt, de magam sem hiszem el, amit mondok.

- Nem érzem a lábaimat. Nincs bennük erő. Nem tudok felállni.

- Hívjunk orvost! – mondja.

- Nem! Nem! Erről szó sem lehet! – szakad ki belőlem a rémület.

Nem tudom mi történt velem, de egyedül kell megoldanom a problémát. Ha kijön az orvos, azt mentő és kórház követei. Bekerülni egy gépezetbe, ahol mások, nélkülem döntenek a sorsomról. Ahol fogalmam sincs arról, hogy mikor mi fog történni, csak sodornak az idegen erők. Kiszolgáltatva, megalázottan várni a következő pillanatot. Nem. Ezt nem akarom.

Nem lehet olyan nagy baj. Velem nem történhet tragédia!

- Legalább egy napot kérek! – szólal meg belőlem egy könyörgő hang.

Szent Isten! Pisilnem kell! Reggel van és minden reggel így kezdődik. Most mi lesz? Anna segítségével kivergődöm a fürdőszobába, de a kerekesszék nem fér be a WC-be.

Az öreg ház eredetileg három részből állt. Középen előszoba, ebből nyílik az utca felé a szoba, az udvar felé a konyha. A fürdő és a WC utólag lett kialakítva, az előszobából leválasztva. Jól sikerült, de szűkös a hely. A fürdőbe még csak befér a kerekesszék, de a WC ajtó így már nem nyitható. Amúgy is olyan kicsire lehet kinyitni a kézmosótól, hogy a kerekesszék már nem fér el.

Most mi lesz? Hogy fogok pisilni? Anna megpróbál segíteni, de hiába erőlködik, nem bírja megemelni a testem annyira, hogy behúzzon a WC-re. Ketten különben sem férnénk el. Amikor neki volt eltörve a lába és ő ült a kerekesszékben az más volt, mert a másik lábára rá tudott nehezedni. Egy lábon, kézzel kapaszkodva be tudott szökdécselni a WC-re. De én mit tegyek? Hogy húzom le a nadrágom? Hogy ülök át a WC-re?

Lecsúszok a padlóra. Nagy nehezen lerángatom a nadrágom. Meztelenül, a nedves hideg kövön kézzel vonszolva magam próbálok felkerülni az ülőkére.

Túl vagyok rajta. A földön fetrengésen, a kézzel vonszoláson. Ismét a kerekes székben ülök. Az arcom, fogam meg tudtam mosni a székben ülve, bár a szekrényt már nem értem el, hogy kivegyem a borotvahabot és a pengét. A tükörben sem tudtam megnéznem magam borotválkozás közben, mert ahhoz magasan van.

A reggelizés simán ment. A kerekesszék erre alkalmas. Úgy ülhetek az asztalnál, mintha egyenrangú ember lennék. A fürdőszobai élményt azonban nem tudom elfelejteni. Meztelenül csúszni a földön, mint egy hernyó… rettenetesen megalázó.

A reggeli után ismét a WC következne. És ez még bonyolultabb, mint a pisilés…

Nagymamitól maradt ránk egy szoba-WC is, de az otthon van. Meg el sem tudom képzelni hogyan, tudnám használni. Az ülőkéje alatt van egy vödör, ami WC tartályként működik. De ha rajta ülök, hogy hajtom fel az ülőkét? Vagy üljek állandóan egy vödör felett meztelen fenékkel?…

Sajnos a lakásból nem tudok kimenni. Az utca felé egy kis terasz után négy lépcsőfok következik. Ezen egyedül nem tudom leengedi magam, Anna pedig nem bír el. Én levittem őt, de ehhez teljesen hátra kellet döntenem a széket és csak a két nagy keréken engedni le lépcsőfokról-lépcsőfokra. Ezt ő nem bírja megcsinálni velem, nem is szabad megpróbálni. Az udvar felé vezető lépcső még hosszabb, az udvar mélyebben van. Ma nem tudok kimenni a lakásból, be leszek zárva egész nap. Nem is merek rágondolni mi lenne, mi lesz, ha haza kell mennünk. Hogy ülök be az autóba, hogy szállok ki belőle? Otthon hogy megyek fel a terasz lépcsőin?

De ezekre most nem gondolok, lekötik gondolataimat a pillanatnyi események. Fel kell öltözködnöm. Az ágyon fekve, egyik oldalról a másikra fordulva próbálom magamra rángatni a nadrágjaimat. De minek is veszem fel őket? Estére ugyanilyen szenvedés lesz levetni! Egész nap mégsem ülhetek meztelenül, vagy pizsamában!

A nap lassan eltelik. Bezárva a lakásba, a konyha és a szoba között próbálom átszenvedni magam a küszöbökön, a szőnyegeken, az állandóan utamba kerülő székeken, sámlikon. A szőnyeg nagy hülyeség! Miért is találták fel az emberek? A szék alatt állandóan összegyűrődik, amitől a szék megakad. Fordulni képtelenség tőlük. A küszöbökről pedig jobb nem is beszélni. Több van belőlük, mint kellene és persze nem is egyforma magasak.

Elegem van már az ülésből! Jó lenne felállni, járkálni egy kicsit, persze erre most nem is gondolhatok Megpróbáltam lefeküdni az ágyra, hogy változtassak a testhelyzetemen, mert nem bírom ezt az állandó ülést. Rossz ötlet volt. A székből az ágyra átkerülni, meg vissza. Soha nem gondoltam volna, hogy ez mekkora szenvedés.

Az esti mosdást kihagytam. Egy napot kibírok fürdés nélkül, bár ha a mai WC Használatra gondolok, lehet hogy mégsem ártott volna a tisztálkodás. De elképzelhetetlen számomra a mai fürdés, hiszen a zuhanyozó kabinba bejutnom képtelenség, és különben is mit csinálnék ott a tálcán fetrengve, hiszen a csapot úgy sem érném el. És a törölközés? Ezt hagyjuk. Ma nincs fürdés. Amúgy is a mai fürdőszobai élmények örökre belém vésődtek.

Végre fekszem az ágyban. Anna már rég alszik. Szegényt kimerítette ez a mai nap, és talán az alvás számára most az egyetlen menekülési lehetőség ebből a helyzetből.

Én még nem tudok aludni. Hogyan is tudnék! Egy nap alatt megváltozott az életem. A lábaim felesleges tárgyakká váltak, amik csak nehezítik a sorsomat. Ha nem lennének, talán könnyebb lenne. Járni úgysem tudok, és akkor minek. De ha nem tudok járni, akkor mi marad? A székben ülés egész életemben? Egyáltalán mire van szükségem még a testemből? Gyerekeim vannak, több már úgysem lesz. Elmúltam 50 éves. Láb nélküli szexuális élet? Öröm, vagy megaláztatás? Mi, milyen áron?…

És itt van az emésztőrendszer! Az étkezés öröme, a WC használat okozta megaláztatás!

Lényegében csak a kezemre és a fejemre lenne szükségem. A kéz is csak azért kellene, hogy kiszolgálja a fejemet. Kezelhessem a számítógépet, tarthassam a könyvet, írhassak…

Lehet, hogy már alszom? Lehet, hogy már álmodom? Lehet, hogy még álmodom? Lehet, hogy már nem is akarok felébredni!

Fel akarok ébredni!!!!

A tevékenységközpontú iskola a személyiség- és képességfejlesztés alapja

Hosszú ideig tanítottam középiskolás diákoknak matematikát, fizikát és informatikát. Ezt követte néhány év a felsőoktatásban, majd intézményvezetőként hetente néhány órában évekig igyekeztem közelebb hozni a fizikát hetedikes-nyolcadikos tanulókhoz. Tehát évtizedek óta, szinte napi szinten foglalkoztattak az alábbi kérdések:
Hogy lehetnék eredményesebb tanár? A tantárgyat nem érti, vagy engem nem ért meg? Buta ez a gyerek, vagy csak nem érdekli, amit tanítani akarok neki? A személyiségfejlesztés, vagy a tantárgyi tudás kapjon nagyobb hangsúlyt?
A válaszok keresése közben fogalmazódtak meg azok a gondolataim, melyeket az alábbi írásban foglalok össze.
Az utóbbi években egyre erősödött bennem az a meggyőződés, hogy ezekre a kérdésekre a tevékenységközpontú pedagógiában kell keresni választ.
Az alábbiakban a gyermeki személyiségfejlődés és a tevékenység kapcsolatát elemzem. Azt az állítást kívánom a magam módján igazolni, hogy a tevékenységközpontú pedagógia a személyiség- és képességfejlesztés alapja. A kisgyermekkor időszaka a tevékenységközpontú tanulás, a kisgyermekekkel foglakozó intézmények – bölcsőde, óvoda, általános iskola – munkájának alapja pedig a tevékenységközpontú pedagógia.
A fenti állítás nyilvánvalónak is tűnhet, de az eddigi tapasztalataim azt mutatják, hogy a tevékenység központú pedagógia helyett túl korán alkalmazzuk az ismeretközlő pedagógiát, ami nagyon sok esetben nem illeszkedik tanítványaink életkori sajátosságaihoz. Érthetetlen és megoldhatatlan feladatok elé állítja őket, ezzel elrontja a tanuláshoz, az iskolához való viszonyt.
A tevékenységközpontú pedagógia "elméleti" háttere
Elméleti háttérként nem konkrét szakirodalmi anyag bemutatására vállalkozom, hanem az eddigi tanulmányaim és tapasztalataim alapján bennem leszűrődött gondolatokat fogom bemutatni. Ehhez analógiaként felhasználom a számítógépek működésével kapcsolatos és minden számítógép használó által köztudott ismereteket.
A számítógépes analógia lényege a következő állítás: Minden az operációs rendszeren múlik!
Bizonyára mindannyian használtunk már különböző operációs rendszerrel működő számítógépeket, sőt bizonyára akad közöttünk olyan is, aki ugyanazt a hardvert próbálta ki Linux, vagy Windows XP, esetleg Windows 7, a bátrabbak talán a DOS, vagy Win98 operációs rendszerrel. Ha bemegyünk a boltba számítógépet vásárolni a hardver paraméterek mellett fő kérdés az: „Milyen operációs rendszerrel parancsolja?” Sokszor találkozunk azzal az esettel, hogy megvásárolunk, vagy megkapunk egy számítógépet (pl. Linux-szal) és azonnal operációs rendszert cseréltetünk, mert különben nem tudunk mit kezdeni az új és méregdrága eszközünkkel.
Miről is van szó? Arról, hogy majdnem mindegy milyen hardver összetevőkkel rendelkezik a számítógépünk a legfontosabb számunkra az a szoftver, ami a hardver elemek és a felhasználó, illetve a felhasználó által futtatott alkalmazások között tarja a kapcsolatot.
Vagyis a hardver elemek halmaza még nem számítógép. Attól lesz számítógép, hogy bekapcsoláskor automatikusan elindul rajta egy alapszoftver, az operációs rendszer. Ez a szoftver teszi lehetővé a számítógép használatát. Az operációs rendszer állandó frissítése, javítása, fejlesztése teszi számítógépünket használhatóvá. Ez a folyamatos upgrade teszi arra alkalmassá, hogy a változó környezetben (újabb szoftverek, újabb hardver elemek megjelenése) a számítógépünk használható maradjon.
De hogy is van ez az embernél? Van-e hasonlóság az ember és a számítógép működése között? Nem azt akarom állítani, hogy a számítógép jól modellezi az ember működését, hiszen talán még az az állítás is túlzás lenne, hogy a számítógép jól modellez egy idegsejtet. Néhány gondolat szemléltetését azonban segítheti ez a hasonlat.

Ezek a szervek az ember „hardver” alkatrészei, de ez még nem az ember!

 Ahogyan a számítógépházba szerelt hardver elemek még nem jelentik a működő számítógépet, az ember „hardver elemei”, mint pl. a szív, a tüdő, a vese stb. együttese sem jelenti még az embert.
Ahhoz, hogy „emberként” tudjon élni, szükséges a hardver elemeket és a külvilágot összekapcsoló „operációs rendszer”.
Mi is ez a „program”? Mikor és hogyan alakul ki?
Úgy gondolom, hogy ez a program (szoftver, vagy operációs rendszer) a születés pillanatát alapul véve -1 és +3 év között fejlődik a legintenzívebben. Ez a program tartalmazza a velünk született, illetve azt követően alakuló személyiségjegyeket, ösztönös viselkedésünket. Vagyis egy programmal születünk, ami alapvetően meghatározza azt, ahogyan a következő időszakban a külvilág ingereire reagálunk.
Ez a program azonban változik, fejleszthető. Tanulmányaim és tapasztalataim szerint két rétegből áll. Van egy mélyebb rétege, amit az alábbi ábrán a sötétebb kék színnel jeleztem. Ezt nevezhetnénk akár az ösztönös, akár a tudat alatti rétegnek. E fölött van – az ábrán világosabb kék színnel jelezve – a tanult réteg. Az operációs rendszerünknek ez a rétege az, amelyik a tanult viselkedéseket határozza meg. Az ember a külvilág ingereire tevékenységgel reagál, viselkedik. Az esetek többségében ez a viselkedés a tudatunk kontrollja alatt történik, vagyis ezekért a viselkedésekért ez a réteg a felelős. Azonban erős, váratlan inger hatására olyan reakciók születnek, amelyeket az ösztönös réteg határoz meg. Gondoljunk például arra, megtanultuk hogy a pörköltet késsel-villával illik enni! Eszerint is viselkedünk minden esetben, amikor tudatunk által kontrollált a működésünk. De amikor nagyon pl. fáradtak vagyunk, akkor milyen jól esik kanállal enni a pörköltet, vagy kézzel kivenni a nagy darab csirkecombot a pörköltes tálból és szopogatni szaftos csontokat. Vagyis, amikor valami – pl. egy erős fáradtság – megakadályozza, vagy csökkenti a tudat kontrolláló szerepét, a tanult viselkedés helyett működésbe lép az ösztönös, a tudat alatti viselkedés.

A sötétebb árnyalat a programunk tudattalan (tudat alatti, ösztönös) rétegét, a világosabb a tanult réteget szemléletei.
 Azt gondolom, hogy születésünk pillanatában ez a világosabb – tudatos vagy kontrolláló – réteg nem létezik. Az ösztönös réteggel születünk és életünk első szakaszában is ez a réteg fejlődik intenzíven. A környezetünkből beépülnek azok a viselkedésminták, amelyek meghatározzák és végigkísérik életünket. A tudatos réteg a környezettel való interakciókban kezd el fejlődni és a tapasztalatok hatására lassan kiépül egy kontroll réteg az ösztönös réteg fölé. Itt helyezkednek el a tanult szabályok, és minél többször alkalmazzuk ezeket a szabályokat annál mélyebbre kerülnek és lassan beépülnek a sötét rétegbe. A pici gyerek hozzáér a forró kályhához, ami megsüti, sőt a szülők heves reakcióját váltja ki. Ha ez többször előfordul, megtanulja, hogy nem érdemes hozzáérni, és lassan beépül az ösztönös viselkedések közé, hogy ami forró azt nem fogjuk meg.
Más megközelítésben azt is mondhatjuk, hogy a sötét réteg az EQ, míg a világos réteg az IQ felelőse.
De menjünk tovább, hiszen az ember ritkán ül némán a külvilágtól, annak minden ingerétől elzárva. Az ember mindig tevékenykedik.
Úgy ahogyan a számítógép használata közben különböző szoftvereket (alkalmazásokat, pl. szövegszerkesztő, prezentáció készítő, zene lejátszó stb.) indítunk el az operációs rendszeren, az ember is állandóan csinál valamit. Cselekszik, tevékenykedik, sőt egyszerre általában több dolgot is. Gondoljunk csak vissza a számítógépek fejlődésére! Milyen régen volt az, valamikor a DOS operációs rendszer idején, hogy egyszerre csak egy alkalmazás futhatott a számítógépünkön. Ma már ez elképzelhetetlen. Írom ezt a dolgozatot a szövegszerkesztő használatával, ugyanakkor fut egy böngésző a gépemen, hogy időnként megnézhessem a Google híreket, fut a levelezőprogram, hogy lássam, kaptam-e levelet a barátaimtól, és mindeközben hallgatom Zoránt, hogy legyen megfelelő hangulat. Tehát párhuzamosan több alkalmazást futtatok az operációs rendszeren. Így van ez az ember estében is. Egyszerre sok mindent csinál, cselekszik, tevékenykedik. Vagy párhuzamosan, vagy időosztásos rendszerben, úgy, mint a számítógép.

Olyannak látszunk, ahogyan viselkedünk!

A viselkedésünk (sárga felület) elfedi valódi lényünket.
A lényeg tehát az, hogy a külvilág a cselekedeteinken, tevékenységeinken keresztül lát bennünket, és mi is ezen a rétegen keresztül átszűrődve dolgozzuk fel a külvilág ingereit. Ezt a réteget az alábbi ábrán sárga színnel jeleztem.
Gondoljunk csak arra, hogy mennyivel másképp érzékeljük a világot, miközben jó hangulatban sétálunk az utcán, vagy éppen idegesen veszekszünk egy kollégánkkal az irodában. A pillanatnyi tevékenységeink határozzák meg a világhoz való viszonyunkat! Ahogyan a számítógép is egyszer írógépnek tűnik, és eszerint lehet vele bánni, mert épp a futó programok közül a szövegszerkesztő az aktuális. Máskor pedig pl. televízióként, mp3 lejátszóként, vagy feleltető-gépként viselkedik.
Tevékenységeink között vannak azonban olyanok, amelyek kiemelkednek a többi közül. E tevékenységek végzése közben érintett tudatunk minden rétege. Ezeket a tevékenységeket örömmel, sikerrel végezzük. Ezekben eredményesek vagyunk. Ezen tevékenységek felismerése, fejlesztése lehet talán a tehetséggondozás igazi alapja. Azonban ahhoz, hogy felismerjük ezeket a tevékenységeket, találkoznunk kell velük. Nagyon sokféle tevékenységet kell ahhoz végeznünk, végeztetnünk a ránk bízott gyermekekkel, hegy megtaláljuk magunkban, illetve másokban ezeket a tevékenységeket. A pedagógus hajlamos arra, hogy azokat a gyerekek válogatja ki magának, akik az ő kedvenc tevékenységét végzik szívesen, eredményesen. Matekversenyre biztatjuk a jó tanuló diákunkat, pedig lehet, hogy olyan kiemelkedő tevékenység is akadna számára, amelyben sokkal sikeresebb lenne. De amíg nem találkozik vele, nem próbálja ki, addig nem is tud róla.

A tanulóink kiemelkedő tevékenységeinek felismerése a tehetséggondozás alapja.

A tehetséggondozás tehát számomra nem azt jelenti, hogy néhány gyermekkel kiemelkedően kell foglalkozni egy szűk területen, hanem azt, hogy minden gyermekkel másként kell foglalkozni. Kicsi gyermekkortól sokszínű tevékenykedtetés a cél, ahol minél többféle tevékenységet kipróbálhatnak a gyerekek.
Azonban nem a tehetséggondozás irányába szeretném tovább vinni ezt a gondolatsort, hanem a tevékenységközpontú pedagógia "elméleti" alátámasztására.

Az ember tehát a tevékenységrétegén keresztül látszik a világ felé, vagyis a fenti ábrára gondolva és térben gondolkodva egy sárga gömböt látnánk, ha az embert néznénk, pedig a sárga réteg alatt ott lapul a világoskék tudatos, a sötétkék tudat alatti réteg, nem is beszélve az ezek mélyén rejlő belső szervekről. Amennyiben a külvilág ingere eléri az embert, az tevékenység indításával reagál erre. A tevékenység megmozgatja viselkedésünk tudatos és tudatalatti rétegét is. Az esetek többségében az inger a tudatos rétegen keresztül átszűrődve generál tevékenységet, de sok példát mondhatnánk arra is, amikor olyan erős, vagy váratlan inger éri az embert, hogy a reakciót a tudatalatti réteg határozza meg. Ha egy romantikus séta közben váratlanul ránk ijesztve megugat egy kutya – amennyiben elég erős, és váratlan az inger – képesek vagyunk úgy reagálni (sikoltani, ugrani, elfutni) ami akár nevetségessé is tehet bennünket, olyat tenni, amit tudatosan a világ minden kincséért sem tennénk meg. A lényeg tehát az, hogy a tevékenység befolyásolja viselkedésünk tudatos, illetve tudattalan rétegeit, vagyis az operációs rendszerünket, egész személyiségünket.
A számítógépek esetében napi rutin feladat az operációs rendszer frissítése. De hogy történik ez az ember esetében? Két módja van ennek az upgrade-nek: a fájdalommentes és a fájdalmas!

A sokszínű, örömteli tevékenykedtetés a személyiségfejlődés fájdalommentes útja.
A fájdalommentes megoldás lényege a sokszínű tevékenység. Ezek a tevékenységek indulhatnak spontán módon is. Különösen az óvodában vagyunk hajlamosak azt hinni, hogy a gyermeki tevékenységet nem szabad irányítania. A félreértelmezett szabad játék azt a hiedelmet kelti, hogy hagyni kell a gyermeket had játsszon, amit akar. Nem vagyok ellensége a spontán játéknak, de azt gondolom, hogy a pedagógusok felelőssége sokkal nagyobb annál, mintsem felügyeljük a gyermekek spontán játékait. A felelősségünk a tevékenységek tudatos szervezésére, szakszerű irányítására vonatkozik. A jól értelmezett tevékenységközpontú pedagógiában a külső ingerek, külső motivációként jelennek meg, amelyek tevékenységet indítanak el. Az örömmel végzett tevékenység tudtunk rétegeinek átalakításával változtatja a személyiségünket, személyiségjegyeinket. Ez a változás bizonyos tevékenységek esetében belső motivációt eredményez, ahonnan már csak egy lépés az ihlet. A személyiségfejlesztés egyik hatékony módja tehát a jól szervezett és irányított tevékenykedtetés.
A fájdalmas út az, amikor nagy traumák érik az embert élete során és egy-egy ilyen trauma változtatja meg az életét (személyiségét). Rossz esetben csak rádöbbenti a változtatás szükségességére.
A tevékenységközpontú pedagógia alkalmazásának tehát legfontosabb következménye a személyiségfejlődés, vagyis a tanulók viselkedésének, világhoz való viszonyának folyamatos fejlesztése.
Ne legyen kétségünk afelől, hogy ez a pedagógia az iskolán kívül is működik, mégpedig igen hatékonyan. Gondoljunk csak azokra az esetekre, amikor azt mondjuk: Rossz társaságba keveredett a tanuló.
A mi felelősségünk e módszer tudatos bevonása az oktató nevelő folyamatba.
Végezetül, összefoglalva, egy ábrán mutatom be az eddig elmondott gondolat lényegét. Az ábra lehetővé teszi annak a kérdésnek is a végiggondolását, hogy emberi mivoltunk egyes rétegeivel kik, milyen szakemberek foglalkoznak. Az orvos a mi hardver szakértőnk, aki szerveink állapotáért felel. A pszichiáter és a pszichológus foglalkoznak az operációs rendszerünkkel. A pedagógus pedig az a szakember, aki a tevékenységközpontú pedagógia alkalmazásával folyamatosan upgrade-eli ezt az operációs rendszert.

Ecce Homo

Íme az ember, akinek szerveit – működését - az operációs rendszere irányítja, de viselkedése elfedi, hogy valójában milyen is ő. Az operációs rendszeréről nem tehet, azt kapta, frissíteni pedig egyedül nem tudja, segítségre szorul. Elsősorban a pedagógus segítségére. De vigyázat mindenki, csak azon a szinten próbáljon segíteni, amihez ért!

A tevékenységközpontú pedagógia iskolai alkalmazása
A tevékenység központú pedagógia alkalmazása lényegében nem jelent mást, mint szervezni a gyermekek, tanulók munkáját. Tisztában vagyok azonban azzal, hogy az életkori sajátosságok függvényében más-más módszerek alkalmazása adekvát. A tevékenységközpontú pedagógia alkalmazása a születéskor kezdődik és a halálunkkal ér véget, azonban különböző életkorokban más a szerepe, az alkalmazásának tudatossága.
A pici gyermekeket állandóan ösztönözzük, ingereljük, tevékenységre serkentjük azzal, hogy mosolygunk rá, beszélünk hozzá, odanyújtjuk a játékot. Ebben az életkorban könnyű, hiszen rendkívül sok a tanulnivaló és még viszonylag fejletlen az operációs rendszer. Ebben a szakaszban a spontenaitás a jellemző, bár itt sem mindegy az inger minősége (lásd az iskolai kompetenciaméréseknél használt családi háttérindex szerepét). Bölcsődés korban már nagyobb szerepet kap a tudatos tevékenységszervezés, de az óvodás korban meghatározónak kell lennie. Az általános iskola alsó tagozatában jószerivel kizárólagos e módszer használata. Véleményem szerint a tevékenységre alapozott oktatásszervezésnek uralkodó módszerként kell jelen lennie az általános iskola minden évfolyamán, de a 7-8. évfolyamon nagyobb szerepet kaphatnak a kognitív módszerek, az ismeretközlő pedagógiai. Azonban az eszközjellegű ismeret elsajátításában, mint például az informatika csak e módszer használható.
Hatása az egyéni és társas kompetenciák fejlesztésére, a tanulói eredményességre
Az „elméleti bevezetőben” már kifejtettem e kérdésre adandó választ. A tanulói eredményességnek az alapja a személyiség, mondhatnám az operációs rendszer.
Számtalan fizika, vagy matematika órán fogalmazódott meg bennem az az érzés, hogy a problémámat nem az ismeret megtanítása okozza, hanem az, hogy rávegyem a tanulót erre. Ha szeretné megtanulni, percek alatt meg tudom számára magyarázni a tananyagot, de sok esetben idáig el sem jutottam. Olyan viselkedések, szokások, értékek (személyiségjegyek) alakultak ki a tanulóban erre az életkorra, amelyek megakadályozzák őt a tananyag megtanulásában.
Olyan ez, mint amikor a számítógépem operációs rendszere Win98, mégis Office 2003-at kellene rá telepíteni. Nem a hardverrel van a baj, az alkalmas lenne az Office 2003 futtatására. A baj azzal van, hogy ezen a hardveren a Win98 fut. Ezt le kell cserélni és már is fut rajta az Office. Erről van szó a tanulók körében is. Nem a hardverrel van a baj, hanem azzal a „programmal”, ami 13 éves korra kialakult a tanulóban. Ezt viszont nem lehet a hetedikes fizika órán kicserélni. Traumákkal ugyan próbálkozhatok (buktatás, családi feszültség szítása,...), de ha nem elég traumatikus az élmény, akkor elmarad a várt hatás, sőt tovább ronthatja a helyzetet.

Egy lehetőség marad tehát az oktatási rendszer kezében: a tevékenységre alapozott pedagógia személyiségfejlesztő hatása.

A tananyag/követelmény központú iskola sajátosságai

A napjainkban zajló közoktatási-köznevelési rendszer megújítása során látszólag hangsúlyos, az eddiginél sokkal hangsúlyosabb szerepet kap a nevelés, ugyanakkor kimondva-kimondatlanul fel-felbukkan, helyenként - mint a láva a Föld mélyéről - kitör a magas követelményeket állító, magas szinten oktató iskola iránti igény. A következő néhány gondolatban a követelménycentrikus iskola veszélyeire szeretném figyelmezetetni saját magamat, illetve azt a Kedves Olvasót, aki velem tart e néhány gondolat erejéig.

A tananyagközpontú – mondhatnánk úgy is: tanításközpontú vagy követelménycentrikus  – iskolafilozófia arra épül, hogy az iskola célja a tantárgyi tudás átadása a tanulóknak. Szakmailag jól felkészült tanárok változatos módszerekkel, korszerű tudást közvetítenek a tanulók felé, miközben indirekt módon, példamutatással, iskola légkörrel, jól szervezett iskolaélettel nevelik a tanulókat. Nagyon leegyszerűsítve úgy fogalmazhatnánk, hogy magas tantárgyi követelmények elé állítjuk a tanulókat, és ebben a tanító-tanuló környezetben a nevelés „automatikusan ráragad” a tanulókra.

A tananyagközpontú filozófia előnye, hogy a tananyag tudatosan tervezett átadására, következetes számonkérésére helyezi a hangsúlyt, így biztos tantárgyi tudás érhető el.
Azonban ez a filozófia feltételez egy bizonyos neveltségi (érzelmi és szocializációs) szintet. Tapasztalataim már több alkalommal fogalmaztatták meg velem azt az állítást, hogy kognitív területen csak azoknál a tanulóknál lehet valódi fejlődést elérni, akiknek az érzelmi és szociális érettsége elért egy minimális szintet.
Ugyanakkor a szigorú tantárgyi követelményrendszer előtérbe helyezi a versenyszellemet, és magában hordozza a tanuló és tanár közötti feszültség, konfliktus lehetőségét. Megjelenhet az a diákszemlélet, hogy könnyebb rossznak lenni, mint butának. Vagyis, ha a diák fontosnak tartaná a tananyagot és szeretné megtanulni, de mégis kudarcai vannak, akkor ez számára nagyon kellemetlen, a diáktársai előtt nehezen vállalható helyzet, hiszen ebben a szituációban ő butának látszik. A kudarchelyzet azt látszatot kelti, hogy a tananyag értékes, de a diák buta. Ugyanez a hatás jelenik meg akkor is, ha nagyon kiélezett a versenyszellem. A győztesek mellett mindig lesznek vesztesek is, akik ugyan tudják a tananyagot, de a versenyhelyzetben a ranglétra aljára kerültek. Ezt úgy tudják elkerülni a tanulók, hogy leértékelik, nem tartják fontosnak, sőt felesleges „hülyeségnek” tartják a tananyagot. Ezzel az a kép alakul ki, hogy a tananyag az értéktelen, a tanuló pedig az okos vagány, aki átlátja az iskola feleslegességét és az iskolával, a tananyaggal való szembenállást nyíltan fel meri vállalni. Tehát ő a vagány, a tananyag az értéktelen.
Ez a folyamat eredményezi a tantárgyi értékelés problematikáját is. Ugyanis az iskola értékelési rendszere a tantárgyi tudás értékelése van kifejlesztve, emiatt alakul ki az az érzés a pedagógusokban, hogy az iskolai konfliktusokkal, a deviáns viselkedéssel szemben nincs eszköz a kezükben. Úgy érzik, nincs már lehetőségük, mint a tantárgyi értékelési rendszert, vagyis a tananyagot, a számonkérést, az osztályzást használni fegyelmezési eszközként. Ehhez társul még egy eléggé elterjedt, de ugyanakkor alapjaiban hibás pedagógus szemlélet, miszerint a kudarc motivál. Szigorúan értékeljük a tanulót mondván, hogy most ugyan rosszabb jegyet kapott, de így legalább legközelebb jobban megtanulja. A kudarc motiváló hatása megjelenhet abban az esetben, ha a sok sikerélmény örömet okoz, és a pillanatnyi kudarc csupán annak a jelzése, hogy a várható siker elmaradhat. De itt, is mint mindenben a mérték a lényeg. A kudarcélmények egy bizonyos szintje után a kudarc motiváló hatása elmarad, helyette szorongás, feszültség, düh, agresszió léphet fel. Természetesen a kudarc és a motiváció összefüggését csak azoknál a tanulóknál érdemes vizsgálni, akik értékrendjében fontos a tanulás, az iskolai teljesítmény. A „könnyebb rossznak lenni, mint butának” értékrend vezérelte tanulók esetében a kudarc természetes velejárója az iskolának és további bizonyíték az iskola és a tananyag feleslegességére.

Ha állandósul a konfliktushelyzet, bizalmatlanság, sőt ellenségeskedés van a tanár és a diák között, akkor az indirekt nevelés sem érvényesül, hiszen az elsősorban a "tisztellek, elfogadlak, követlek" logikára épül. A feltételezett nevelő hatás elmarad, sőt akár az ellenkezőjére fordul és olyanokra neveli a tanulót, amit az iskola rossznak tart. Ugyanakkor ebben a helyzetben a tananyagot sem tanulják meg a tanulók, mert éppen a tanulás elutasításával tudják kihangsúlyozni a tanulók saját értéküket.

A tudatosan tervezett, magas szintű tantárgyi oktatásra és ennek következtében fellépő indirekt nevelésre épülő - és valljuk be őszintén, nagyon szépen hangzó - iskolafilozófia tehát bizonyos esetekben az ellenkezőjére fordulhat, a tanulás elutasításához, ennek következtében a nevelőhatás elmaradásához sőt ellentétes nevelőhatáshoz vezethet.