A minden hájjal megkent Pistike az iskolaújságban lehülyézte és hazudósnak nevezte Ilona nénit, a tanító nénijét. Ezért az írásáért a
nevelőtestület bocsánatkérésre kötelezte, aminek a következőképpen tett eleget.
Az iskolaújságban megjelen írását változatlan formában közöljük:
„2017. május
20. napján az iskolaújság útján megjelent közleményében Pistike a következőket
tette közzé:
A gazdag szülők gyermekeivel kivételező Ilona néni egy hazudozó hülye. Azt állítja rólam, hogy állandó rendetlenkedésemmel zavarom az órákat. Hazugságaival
szemben a tény az, hogy még nincs egyesem magatartásból és osztályfőnöki intőt
is csak azért kaptam mert pikkel rám. Felszólítom a tanító nénit, hogy fejezze
be a hazudozást, és a bizonyítványosztást megelőző súlyos időkben ne csak a Sörös
apuka gyermekével legyen elfoglalva!
A Nevelőtestület 65.P.11.573/2017/10. számú döntése megállapította, hogy az alperes (Pistike)
megsértette a felperes (Ilona néni) jóhírneve védelméhez fűződő személyiségi
jogát azzal, hogy a fenti közleményében valótlanul állította, hogy a felperes a
gazdag szülők gyermekeivel kivételezik tevékenysége során, és fekete-fehér
adatokat is próbál meghamisítani, továbbá, hogy a naplóba beírt jegyeket és, értékeléseket
is hamisított, ezért az alperes sajnálkozását fejezi ki.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése