Már biztosan reggel van. A kinti világosság beszűrődik a zsalugáter
résein keresztül. Lehet vagy nyolc óra, de olyan jól esik lustálkodni még egy
kicsit. Ma semmi dolgom nem lesz csak a karácsonyi süti evés, lustálkodás,
talán egy kis séta a hegyoldalban. Persze dolgoznom is kellene. Most is hoztam
magammal a laptopot és a feladatokat, mint ahogy mindig amikor Boldogkőre
jövünk. Jó itt tölteni néhány napot, ebben a pici, öreg házban, a kedves öreg
bútorok között, a cserépkályha melegét élvezve.
Erőt kell vennem magamon és felkelni! Be kell gyújtanom a
cserépkályhába, hogy a reggelire jó meleg legyen. Anna nagyon szeret ott ülni a
kályha padkáján, hátát nekivetni a meleg cserépnek.
De olyan jó lustálkodni, és ő is itt alszik még mellettem. Könnyűnek
érzem a testem, ahogy fekszem még az ágyban. Ez olyan jó érzés, mintha nem is
lennének lábaim, csak lebegek az ágy felett.
Na de vége! Irány a fürdőszoba! Gyorsan és csendben felülök, ahogy
szoktam, de valami új érzés suhan át rajtam. Miért nem tudom megmozdítani a
lábamat? Elzsibbadt? Mi történt velem?
Döbbenten visszafekszem, hogy gondolkodjak, de zavarosak a gondolataim.
Tegnap este még semmi baj nem volt, minden úgy történt, ahogy szokott.
Hiába próbálom megmozdítani a lábaimat, nem megy. Mintha nem is
lennének. Ernyedten fekszenek a testem folytatásaként.
Újból megpróbálok felülni. A lábaimat kézzel kiemelem az ágyból, hogy
meg tudjak ülni az ágy szélén.
Mit tegyek? Szóljak Annának? Ébresszem fel?
Biztosan elmúlik! Csak valami átmeneti állapot lehet.
Milyen érdekes. Tegnap este elővettem Nagymami tolószékét. Szegénykém
az utolsó napjait töltötte benne, de a halála után megőriztük, hátha jó lesz
nekünk is öreg napjainkra. Csak poénkodni akartam egy kicsit. Beszélgettünk az
FSZK-ás élményeinkről és kipróbáltam milyen is tolószékkel közlekedni. Néhány
ügyetlen fordulóval összegyűrtem a szőnyegeket, levertem az ajtófélfáról a
festéket, mert nem tudtam átmenni a magas küszöbön. Végül is itt hagytam az
ágyam mellett, már nem volt kedvem elpakolni.
Megpróbálok átülni. Két kézzel a székbe kapaszkodva igyekszem
átvonszolni magam, de a lábamban nincs erő. Térdre esek. A kerekesszéket
nekilököm a könyvespolcnak, szerencsére kicsi a hely, megakad a polcban, így
fel tudom húzni magam a kezemmel.
- Mit csinálsz? Mi a francot hülyéskedsz kora reggel? – kérdezi Anna
bosszúsan, felijedve a zajra.
- Semmi, aludj csak nyugodtan. Bocs, hogy felijesztettelek – mondom
gyorsan, de fogalmam sincs mit tegyek.
Valami nagy baj lehet! A lábaimban egyáltalán nincs semmi erő, nem is
érzem őket. Mintha idegen tárgyak lennének a testemhez ragasztva.
Mit csináljak? Ki kell mennem a szobából, hogy ne ébresszem fel Annát!
A konyhában majd átgondolok mindent.
Odagurulok a székkel az ajtóhoz, de persze befelé nyílik. A kinyitáshoz
hátrálnom kell, a zajra felébred. Látom rajta nem tudja, haragudjon-e, vagy
nevessen.
- Mit csinálsz?
A hangja dühös, de érzem benne a megdöbbenést.
Rémülten és kétségbe esve próbálom elmagyarázni mi történt, de magam
sem hiszem el, amit mondok.
- Nem érzem a lábaimat. Nincs bennük erő. Nem tudok felállni.
- Hívjunk orvost! – mondja.
- Nem! Nem! Erről szó sem lehet! – szakad ki belőlem a rémület.
Nem tudom mi történt velem, de egyedül kell megoldanom a problémát. Ha
kijön az orvos, azt mentő és kórház követei. Bekerülni egy gépezetbe, ahol
mások, nélkülem döntenek a sorsomról. Ahol fogalmam sincs arról, hogy mikor mi
fog történni, csak sodornak az idegen erők. Kiszolgáltatva, megalázottan várni
a következő pillanatot. Nem. Ezt nem akarom.
Nem lehet olyan nagy baj. Velem nem történhet tragédia!
- Legalább egy napot kérek! – szólal meg belőlem egy könyörgő hang.
Szent Isten! Pisilnem kell! Reggel van és minden reggel így kezdődik.
Most mi lesz? Anna segítségével kivergődöm a fürdőszobába, de a kerekesszék nem
fér be a WC-be.
Az öreg ház eredetileg három részből állt. Középen előszoba, ebből
nyílik az utca felé a szoba, az udvar felé a konyha. A fürdő és a WC utólag
lett kialakítva, az előszobából leválasztva. Jól sikerült, de szűkös a hely. A
fürdőbe még csak befér a kerekesszék, de a WC ajtó így már nem nyitható. Amúgy
is olyan kicsire lehet kinyitni a kézmosótól, hogy a kerekesszék már nem fér
el.
Most mi lesz? Hogy fogok pisilni? Anna megpróbál segíteni, de hiába
erőlködik, nem bírja megemelni a testem annyira, hogy behúzzon a WC-re. Ketten
különben sem férnénk el. Amikor neki volt eltörve a lába és ő ült a
kerekesszékben az más volt, mert a másik lábára rá tudott nehezedni. Egy lábon,
kézzel kapaszkodva be tudott szökdécselni a WC-re. De én mit tegyek? Hogy húzom
le a nadrágom? Hogy ülök át a WC-re?
Lecsúszok a padlóra. Nagy nehezen lerángatom a nadrágom. Meztelenül, a
nedves hideg kövön kézzel vonszolva magam próbálok felkerülni az ülőkére.
Túl vagyok rajta. A földön fetrengésen, a kézzel vonszoláson. Ismét a
kerekes székben ülök. Az arcom, fogam meg tudtam mosni a székben ülve, bár a
szekrényt már nem értem el, hogy kivegyem a borotvahabot és a pengét. A
tükörben sem tudtam megnéznem magam borotválkozás közben, mert ahhoz magasan
van.
A reggelizés simán ment. A kerekesszék erre alkalmas. Úgy ülhetek az
asztalnál, mintha egyenrangú ember lennék. A fürdőszobai élményt azonban nem
tudom elfelejteni. Meztelenül csúszni a földön, mint egy hernyó… rettenetesen
megalázó.
A reggeli után ismét a WC következne. És ez még bonyolultabb, mint a
pisilés…
Nagymamitól maradt ránk egy szoba-WC is, de az otthon van. Meg el sem
tudom képzelni hogyan, tudnám használni. Az ülőkéje alatt van egy vödör, ami WC
tartályként működik. De ha rajta ülök, hogy hajtom fel az ülőkét? Vagy üljek
állandóan egy vödör felett meztelen fenékkel?…
Sajnos a lakásból nem tudok kimenni. Az utca felé egy kis terasz után
négy lépcsőfok következik. Ezen egyedül nem tudom leengedi magam, Anna pedig
nem bír el. Én levittem őt, de ehhez teljesen hátra kellet döntenem a széket és
csak a két nagy keréken engedni le lépcsőfokról-lépcsőfokra. Ezt ő nem bírja
megcsinálni velem, nem is szabad megpróbálni. Az udvar felé vezető lépcső még
hosszabb, az udvar mélyebben van. Ma nem tudok kimenni a lakásból, be leszek
zárva egész nap. Nem is merek rágondolni mi lenne, mi lesz, ha haza kell
mennünk. Hogy ülök be az autóba, hogy szállok ki belőle? Otthon hogy megyek fel
a terasz lépcsőin?
De ezekre most nem gondolok, lekötik gondolataimat a pillanatnyi
események. Fel kell öltözködnöm. Az ágyon fekve, egyik oldalról a másikra
fordulva próbálom magamra rángatni a nadrágjaimat. De minek is veszem fel őket?
Estére ugyanilyen szenvedés lesz levetni! Egész nap mégsem ülhetek meztelenül,
vagy pizsamában!
A nap lassan eltelik. Bezárva a lakásba, a konyha és a szoba között
próbálom átszenvedni magam a küszöbökön, a szőnyegeken, az állandóan utamba
kerülő székeken, sámlikon. A szőnyeg nagy hülyeség! Miért is találták fel az
emberek? A szék alatt állandóan összegyűrődik, amitől a szék megakad. Fordulni
képtelenség tőlük. A küszöbökről pedig jobb nem is beszélni. Több van belőlük,
mint kellene és persze nem is egyforma magasak.
Elegem van már az ülésből! Jó lenne felállni, járkálni egy kicsit,
persze erre most nem is gondolhatok Megpróbáltam lefeküdni az ágyra, hogy
változtassak a testhelyzetemen, mert nem bírom ezt az állandó ülést. Rossz
ötlet volt. A székből az ágyra átkerülni, meg vissza. Soha nem gondoltam volna,
hogy ez mekkora szenvedés.
Az esti mosdást kihagytam. Egy napot kibírok fürdés nélkül, bár ha a
mai WC Használatra gondolok, lehet hogy mégsem ártott volna a tisztálkodás. De
elképzelhetetlen számomra a mai fürdés, hiszen a zuhanyozó kabinba bejutnom
képtelenség, és különben is mit csinálnék ott a tálcán fetrengve, hiszen a
csapot úgy sem érném el. És a törölközés? Ezt hagyjuk. Ma nincs fürdés. Amúgy
is a mai fürdőszobai élmények örökre belém vésődtek.
Végre fekszem az ágyban. Anna már rég alszik. Szegényt kimerítette ez a
mai nap, és talán az alvás számára most az egyetlen menekülési lehetőség ebből
a helyzetből.
Én még nem tudok aludni. Hogyan is tudnék! Egy nap alatt megváltozott
az életem. A lábaim felesleges tárgyakká váltak, amik csak nehezítik a
sorsomat. Ha nem lennének, talán könnyebb lenne. Járni úgysem tudok, és akkor
minek. De ha nem tudok járni, akkor mi marad? A székben ülés egész életemben?
Egyáltalán mire van szükségem még a testemből? Gyerekeim vannak, több már
úgysem lesz. Elmúltam 50 éves. Láb nélküli szexuális élet? Öröm, vagy
megaláztatás? Mi, milyen áron?…
És itt van az emésztőrendszer! Az étkezés öröme, a WC használat okozta
megaláztatás!
Lényegében csak a kezemre és a fejemre lenne szükségem. A kéz is csak
azért kellene, hogy kiszolgálja a fejemet. Kezelhessem a számítógépet,
tarthassam a könyvet, írhassak…
Lehet, hogy már alszom? Lehet, hogy már álmodom? Lehet, hogy még
álmodom? Lehet, hogy már nem is akarok felébredni!
Fel akarok ébredni!!!!