Megöregedtél barátom...

Láttalak a villamoson. Álltál az ablaknál, figyelted az embereket, töprengtél valamin. Látszott rajtad, hogy fontos ember vagy, aki siet a munkába mert azt hiszi, nélküle nem megy előre a világ. Előjöttek a régi emlékek, kamaszkorunk, fiatal éveink élményei. Azóta figyeltelek néhányszor. Néztem a fényképeidet, olvastam írásaidat, hallgattam ahogy beszélsz. Megöregedtél barátom!

Ráncos lett a bőröd, tele vagy ősz hajszálakkal, elmúltál hatvan éves. De nem ettől vagy öreg. Egyszerűen Te öregedtél meg. A gondolataid, az álmaid, a világod.

Látom rajtad, ahogyan erőlködsz. Növeszted a hajad, bőrdzsekit hordasz, néha felülsz a motorodra. De mindez csak látszat. Valójában öregember lettél. Kioktatsz, ítélkezel, prédikálsz. Anekdotázol, hirdetet az igazságot, osztod az észt. Beképzelt vagy és önelégült. Azt hiszed, ha nagy ritkán motorra ülsz és száguldasz néhány kilométert, utoléred az álmaid? Nevetséges vagy barátom!

Emlékszel még egyáltalán a régi közös filmjeinkre: Zabriskie Point, Szelíd motorosok?

Mi lett belőled? A társadalom hasznos polgára lettél? Polgár! Kispolgár, nyárspolgár? Hol van már a lázadó, a mindig igazat és szépet kereső kamasz? Tudom, a széllel szemben nem lehet. Megértelek. Megértelek?

Gondolom, már nem is emlékszel azokra az évekre, amikor együtt stoppoltuk végig az országot. Szólt bennünk a dal: "Annyi minden van, mit úgy szeretnél..." Élveztük a napsütést, a tavaszi szelet, a szabadságot. Mentünk. Hová, miért, mikorra? Nem ezek a voltak a kérdések. Az út szélén énekeltük az Illés dalokat: „Kire vársz még, óh mond kis virág” Kerestük a szépet, az igazat. Most mi lett belőled? Mit felelnél Kosztolányinak, ha kérdezné: Megvan a kincs, amire vágytál, a kincs, amiért porig égtél?

Emlékszel még az olimpiai ötpróbára? Sokan voltunk, sokfélék, de vidámak és lelkesek. Nagy színes tömeg. Futottunk, gyalogoltunk, evezetünk, kerékpároztunk, és a bátrak átúszták a Balatont. Küzdöttünk elszántan a kilométerekkel, a fáradtsággal, önmagunkkal. Jó volt beérni a célba, mert barátok vártak. Örültünk egymásnak.

Emlékszel még a nagy futásokra? Az alkonyi erdő magányára? Kimerült voltál és elveszettnek érezted magad egyedül az erdőben, de futottál! A maratoni futás magányára? Egy egész életnek tűnt az a néhány óra. Szólt benned a dal, újraélted a nagy pillanatokat, tele voltál érzésekkel ..., és futottál.

Most? Ülsz a tévé előtt és nézed a meccset! Stadionokba jársz. Köpöd a szotyolát és üvöltesz. Szidod az ellenfelet, szidod a bírót, lehordod mindenféle gazembernek. Isteníted a csapatod. Nem veszed észre, hogy ennek már semmi köze fiatalkorod sportjához? Ez már csak a pénzről szól és a hatalomról. Ne áltasd magad! Mindegy, hogy kinek drukkolsz! Attól, hogy megveted, vagy gyűlölöd az ellenfél szurkolótáborát, még közéjük tartozol. A radikális jobb-közép kemény mag ellen szítasz? Azt hiszed ettől különb vagy mint ők? Hát nem érted? Nem az a lényeges, hogy ki győz, hanem az, hogy Te is tagja légy valamelyik szurkolótábornak. A kemény magnak mindegy, hogy nyert, vagy vesztett-e a „Csapat”, ők akkor is az utcára vonulnak. Ha a Te csapatod nyer, a kemény mag úgysem hagyja megtorlás nélkül. Az utcára vonulnak, és törnek-zúznak. Ha az ő csapatuk nyer, az utcára vonulnak és jaj annak, aki nem áll be az éljenzők közé. Mindig van ürügy a vonulásra. Nekik kell az ellenfél, hogy lehessen szidni, gyűlölni, szétverni őket. És ne gondold, hogy a tieid között nincsenek olyanok, akiknek csak a pillanatnyi győzelem, a másik legyőzése a fontos. Nem az a lényeg, hogy melyik szurkolótáborba tartozol, hanem az, hogy megveszed-e a jegyet! Persze, hogy nem érted! Várod már a tavaszi idényt, az áprilisi bajnoki döntőt! Már talán meg is vetted a jegyet a nagy összecsapásra, és eldöntötted, hogy kinek fogsz drukkolni. Emlékszel még Bródyra és Zoránra „ Zord idők jönnek kedvesem”. Régen Te értetted ezt a dalt. Ma már csak nyálas romantika?

Dobd el azt a jegyet, helyette ülj fel a motorodra és menjünk. Értsd meg! Nem az a kérdés, hogy melyik csapatnak drukkolsz, hanem az, hogy kellenek-e stadionok. Nem kellenek! Elég volt a kemény magok világából. Nem kell az embereket stadionokba terelni, hogy mindenki a saját csapatárét őrjöngjön és utálja a másikat. Elég volt ebből az álnok, hazug világból. Ahol a ravaszul cselező, a sunyin erőszakos a példakép. Ahol annak örülünk, ha sikerül a másikat úgy elbuktatni, hogy a bíró ne vegye észre. Közben rágjuk a szotyolát, röhögünk az ellenfél hibáin és üvöltve szidjuk a bírót, ha ellenünk ítélt. Csel, hazugság, ravaszkodás, harsány röhögés, erőszak mindenütt.

Elég volt a stadionok világából!

Te nem ilyen vagy! Gyere velem! Vannak még emberek, akik hisznek a szépben és igazban. Keressük meg őket! Hogyan lehet megismerni? Talán egy kék színű virág? Nem tudom. De ha olyannal találkozol, aki le akar győzni, ki akar cselezni, azt kerüld ki! Aki nem tud mosolyogni, csak röhögni, azt kerüld ki! Aki nem tud nevetni, csak kiröhögni, azt kerüld ki! Aki nem tud szeretni, csak élvezni, azt kerüld ki! Aki nem ismeri az alázatot, csak a hatalmat, azt kerüld ki! Aki mindig csak harcolni akar, azt kerüld ki! Aki rendet és fegyelmet ígér, azt kerüld ki! Aki ismeri, az egy igaz utat azt kerüld ki!
Gyere menjünk! Keressük meg a barátokat! A városszéli réten majd nagy tüzet rakunk. Beszélgetünk örömszóval, vagy jókat hallgatunk. Én azt hiszem, megismerjük őket.
Vagy inkább maradsz a stadionban? Azt hiszed, hogy tied a világ? Ne gondold! 
Megöregedtél barátom? Tudom nehéz a döntés. De talán még nem késő! Fohászkodjunk, hogy megtaláljuk a választ: Békét és reménységet …